Melinda története
Első lépések a CI-vel
2008.szeptember 24-én felhelyezésre került tehát a beszédprocesszor.Tudtam előre,hogy nem azonnal lesz tökéletes a hallásom,tudtam,hogy furcsa,idegen érzés lesz de egy ilyen eseményre tulajdonképpen nem lehet felkészülni teljesen.Már maga a készülék látványa is kissé ijesztő volt mégis közel éreztem magamhoz,valahol mélyen tudtam,hogy ez az a kis „kütyü”ami hozzásegít,hogy újra halljak.A felhelyezés után következett a beállítás,majd a bekapcsolás.Ahogy korábban is írtam rengeteg érzés volt bennem,egyszerre volt ijesztő,idegen,gépies,torz de ugyanakkor mégiscsak hallottam,vége lett a „csend”időszakának,következett valami új,valami egészen más.
Bár már hallottam ez a hangzás nagyon távolt állt attól ahogy korábban hallottam,de egy pillantra sem féltem hisz tudtam,hogy nem csak mögöttem de előttem is hosszú út áll,megtanulni hallani……
Napról napra,percről percre újabb és újabb hangélményekkel gazdagodtam,kezdve az állítás után az utca zajával.Kapkodtam a fejem hol jobbra hol balra,fogalmam sem volt honnan jönnek a hangok és egyáltalán milyen hangok ezek,nem volt felismerhető.Első emlékezetes élményem amikor felszálltam a buszra pesten,sípolt a busz ajtaja ,majd bezáródott,hát bizony ettől is megijedtem de a következő megállónál már előre figyeltem rá,tudtam mi következik és tudatosan vártam a hangotJ
Így kezdődött a tanulás…..
16 hónapnyi néma csend után izgalmakkal teltek a napok,minden apró hangnál felkaptam a fejem,vajon mi lehet az,honnan jön.Egyszer mikor a tóparton álltam vadlibák húztak el a fejem felett,meghallottam,huuu csodálatos élmény volt,kicsordult még a könnyem is,hogy azonnal felismertem a hangjukat.
A saját és ismerőseim hangja is folyamatosan vált felismerhetővé,kevésbé volt torz és gépies,minden egyes állításnál tisztult.
A ruhadarab,reggel első dolgom volt,hogy feltegyem,este pedig már csak akkor vettem le amikor már majdnem aludtam.Ahogy teltek a hónapok több lett mint egy ruhabeszédprocesszor rövid idő elteltével olyanná vált eleinte mint bármely darab,már egyre inkább a részem lett,eggyé vált velem.A viselése mára teljesen megszokottá vált,persze néha előfordulnak kisebb malőrök amikor lehajolok,hirtelen mozdulok akkor megindul lefelé de már kifejlődött bennem a tökéletes reflex az elkapására.Egyébként ez nem általános dolog,nem indul önálló útra mindenkinél,én a fülem kicsiny méretére fogtamJPersze egy illesztékkel orvosolható a dolog de én egyszerűen kényelmi szempontok miatt nem hordom az illesztékemet inkább lesben állokJ
Mostmár több mint fél éve,hogy hordom a készüléket,sokszor hálát adok a sorsnak,hogy újra hallok,de egy dologban azért biztos vagyok,ami velem történt annak oka van,és nagyon sok jó dolog történt velem ez alatt az idő alatt,nem véletlenül mondják,hogy minden rosszban van valami jó.Az én életemben ez a „kihívás”(én nem betegségnek,problémának nevezem)sokmindenre megtanított,megerősített,alázatra tanított.Persze most biztosan sokakban felmerül,hogy na jó rendben,megerősödött ez a lány de mégis könnyebb lenne ha ez az egész nem történik meg.TALÁN!Mert azon,hogy mi lenne ha….csak nagyon ritkán gondolkozom el,hallássérült lettem,hallássérült vagyok,hallássérült leszek.Bár önmagában a sérült szót kimondottan nem szeretem,de ha ezt kell használni hát használjuk ezt.Nem ez határozza meg az embert,az ember határozza meg a körülményeit minden egyes élethelyzetben.Elfogadtam önmagam és ezáltal vagyok boldog és kiegyensúlyozott.Természetesen az embert érik atrocitások nap mint nap ,de erről később írok majd,hisz velem is sokminden történt az elmúlt 4 évben.De ezekből is mindig csak tanulhatunk,ha elbukunk felállunk,ha újra elbukunk ismét talpra állunk.:)
